|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Fővárosi MSZP-aktíva (2. rész)
|
A december 18-ai fővárosi MSZP-értekezlet feladatai közé sorolta a budapesti pártstruktúra kialakítását, a politikai helyzetelemzést, a választási program gerincének meghatározását, illetve a személyi kérdések tisztázását. A pártértekezlet nyilvános lesz, arra várnak minden érdeklődő budapesti MSZP tagot. Az aktívaértekezleten Horn Miklós, az MSZP V. kerületi intéző bizottságának elnöke szólt a helyi pótválasztás előkészületeiről. Az MSZP a lakosság független jelöltjét, Balázs Pétert, az MSZMP volt tagját támogatja. Kifogásolta, hogy a választási kampány részeként arrogáns, erőszakos, tisztességtelen módszerek is észlelhetők. A népszavazás eredményére utalva hangsúlyozta: az MSZMP által javasolt ,,nemek,, világossá tették, hogy nem baloldali, hanem konzervatív erő, a szervezettel még kerületi szinten sem szabad akciószövetségre lépni. Pozsgay Imre, az MSZP elnökségének tagja felszólalásában e gondolatot erősítve leszögezte: az ortodoxia valóban nem nevezhető baloldalnak. El kell ismerni azonban, hogy tíz, sőt százezrével is lehetnek olyan egykori elvtársaik, akik ma is szent hittel vallják: az a politika jó, amelyet az MSZMP folytat. E jogot elvitatni, s a szándékot becsmérelni nem szabad. A párttagság sok megcsalatáson ment át, így érthető, ha egy részük így gondolkodik. Óvta ugyanakkor a szervezetet attól, hogy személyes hatalmi ambíciók áldozatai legyenek, és újra eszközként szolgáljanak ki tudja milyen eredetű gondolathoz, programhoz. A helyzet át- és újragondolásra való képtelensége jelzi, hogy az MSZMP-vel mint párttal akciószövetségre nem lehet lépni. A pártszervezés kérdéseit érintve leszögezte: nem lehet engedni annak a morális nyomásnak, amely kívülről kívánja megszabni, ki lehet az MSZP tagja. A pártszervezeteknek kell megítélniük, hogy ki méltó vagy méltatlan a tagságra. A népszavazás kapcsán Pozsgay Imre annak a véleményének adott hangot, hogy a választók nem a pártokra adták szavazataikat, ilyen értelemben az eredmény nem mutat valódi politikai tagoltságot. Az majd az országgyűlési képviselő-választásokon válik láthatóbbá. Valódi identitását az MSZP is csak a választások után mérheti fel, amelyre a győzelem reményében készül. (folyt.köv.)
1989. december 2., szombat 14:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|