|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Jelölti kampányának kekzdetével azonban megvárja a népszavazás eredményének országgyűlési jogi értelmezését, illetve azoknak a szabályoknak a kimunkálását, amelyekkel a parlament megszabja a kampányban követendő magatartást. Bár a személyére vonatkozó konzekvenciák számbavételére még nem jutott ideje, eddigi pályafutása alapján szerencsésnek tartja magát, hiszen olyan tettek fűződnek nevéhez, amelyekből kevés jut egy emberre. Továbbra is a közélet ,,robotosa,, kíván maradni. Bármi legyen is a poszt, amit rábíznak, képes azt eredményesen ellátni. Politikai tevékenysége és elnöki jelöltsége között egyébként sincs közvetlen összefüggés - mutatott rá Pozsgay Imre -, elvégre akkor sem volt elnök, amikor 1956 átértékelését kellett kicsikarni, illetve amikor a pártállam lebontása volt a feladat. Tevékenységét továbbra is ilyen irányban kívánja folytatni. Ami a maradék három kérdést illeti, az ezekre adott IGEN-feleletek azt bizonyítják, hogy az Országgyűlés helyesen döntött. Ehhez persze nem kellett volna népszavazást tartani, de a referendum most bizonyítja, hogy a nép akaratát fejezte ki a parlament. Egy kérdés nyomán Pozsgay Imre elismerte, hogy csökkentek esélyei az elnöki poszt elnyerésére azzal, hogy az Országgyűlés dönt majd e tiszt betöltéséről. Így ugyanis az elnöki szék elfoglalása alku tárgya lesz, s egy alkuban ,,ki tudja, milyen koncessziókat kell tenni,,. A politikus ugyanakkor határozottan leszögezte: nem kötött előzetes alkut, s bárhogy alakuljanak is a körülmények, elveinek, személyes meggyőződésének határát nem lépi át; a jövőben is szuverén módon tevékenykedik. (MTI)
1989. november 27., hétfő 17:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|