|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
A romániai menekültek lehetőségei
|
--------------------------------- München, 1989. november 18. (SZER, Világhíradó) - Ara Kovács Attila fest reális képet a romániai menekültek lehetőségeiről. - Akármerre járjon is az ember a magyar-román határszakaszon, mindenütt azt mondják neki, hogy menekültek áradata még az hidegebbre váltó időjárás ellenére sem csökken. Közel 200-an lépték át a határt a múlt héten is. Ami viszont igen figyelemreméltó és elgondolkodtató: döntő többségük immáron nem magyar, hanem román nemzetiségű. Természetesen sokan igen különféle szempontokból igyekeztek magyarázni e fordulatot. Azon alighanem a legreálisabb: a külföldi román nyelvű rádióadások közvetett hatását látni a tényben -, mely adások igen kedvező, ideális képet festenek a magyarországi fejleményekről, mintegy szembeállítva azokat a románai, egyre romló és egyre kilátástalanabb helyzettel. Az erdélyi magyarság viszont a magyarországi hivatalos hírforrásokból éppúgy, miként a nyugati magyar nyelvű információk alapján, sokkal árnyaltabb képet kap az itteni helyzetről, és az ellentmondások ismeretében módja van felmérni a nehézségek valódi nagyságát is. E nehézségek pedig a Menekültügyi Főbiztosság budapesti irodájának októberi megnyitásával közel sem oldódtak meg. Bizonyos szempontból még halmozódtak is, minthogy a féllegális, de eddig tolerált Nyugatra távozást ezt követően már egyetlen úgynevezett harmadik ország sem tűri. Így aztán igen csak indokoltnak mondható a magyar hivatalos szervek azon döntése, amely - a választást persze a menekültekre bízva -, kettős elbánást ajánl fel minden ideérkezőnek. Azok számára, akik úgy gondolják, hogy Magyarországon telepednek le, egyszerűsített, adminisztratív formában garantálják ezt a lehetőséget - megkerülve minden egyéb procedúrát, mely menekültté nyilvánításukkal együtt járna. (folyt.)
1989. november 18., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|