|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
A Hajdú-Bihari Erdélyi Egyesület állásfoglalása (2. rész) (OS)
|
1987-ben, a brassói munkástüntetés után, november 17-én kiakasztott lakóházuk kapujára egy fehér kartont, amelyre azt írta:,,Szolidaritást vállalok a brassói munkásokkal,,. November 18-án egyik gyermekével Kolozsvár munkásnegyedében röplapokat osztogatott:,,Kolozsvári munkások, vállaljatok szolidaritást a brassói munkásokkal ,,. Másnap mindkettőjüket bevitte a securitate. Öt hétig tartották bezárva őket. Doinát 36 órán át étlen-szomjan tartva vallatták egyfolytában, és még hetekig alkalmazták vele szemben a pszichológiai sokk kiváltására alkalmas különböző módszereket. 1988-ban Doina három nyílt levelet írt különböző külföldi szervek (krakkói emberi jogi konferncia, Szabad Európa Rádió stb.) számára. Ezekben kendőzés nélkül szólt az otthoni viszonyokról, és felemelte tiltakozó szavát a falurombolás ellen. E levelek után mégjobban eldurvult a helyzet. Szeptember végén bevitték a securitátéra és megverték, majd november 16-án a rendőrségre, és újra megverték. Ettől kezdve teljesen elszigetelték a külvilágtól, olyannyira, hogy például a bukaresti angol nagykövetet, aki a külügyminiszter levelét kívánta számára átadni, durván bántalmazták. Ma szinte állandó jelleggel rendőr áll a háza előtt. Védtelenségük ellenére megnyilvánuló, rendkívüli bátorságot feltételező kiállásuk - amellett, hogy lelket önt és cselekvőkészséget ébreszt a néptömegekben - azért is fontos, mivel ma Romániában csakis az egyén kezdheti el az ellenállást amiatt, mert a csoportok, hálózatok szervezése szinte lehetetlen. Úgy éreztük és úgy érezzük, hogy a Nobel Békedíj adományozására történő javaslattétel olyan gesztus részünkről, amellyel tartozunk emberi nagyságuknak, a szabadságért, nemzetükért, népükért és tulajdonképpen az egész emberiségért vállalt áldozatos tevékenységükért. Úgy érezzük, hogy ,,össznépi penitenciát,, kell lerónunk az ,,elvtársak, ez a román nép belügye,, hangzású képmutató és hazug jelszavakkal való évtizedes azonosulásunkért. Őszintén bízunk abban, hogy e javaslat - és annak erősen valószínűsíthető realizálódósa - megmenti őket a zsarnoki rendszer atrocitásaitól, a pszichikai és fizikai jellegű megsemmisítéstől. Tisztelettel felkérünk ezért minden hazánkban működő pártot és alternatív szervezetet, egyházat és egyéb szervezett emberi közösséget - értve alatta a munkahelyi és lakóterületi közösségeket is -, csatlakozzanak javaslatunkhoz, és az erre vonatkozó állásfoglalásukat - összesítés és továbbítás végett - küldjék meg egyesületünk címére: (folyt.köv,.)
1989. november 7., kedd 17:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|