|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
- Ellenzékiek nyilatkozatai - 7. folyt.
|
Természetesen hozzátenném - mondom mégegyszer - a többieket nem akarom lebecsülni, nyilvánvalóan nagyon erős erősödése várható a szociáldemokratáknak és a kisgazdáknak - de hát ők - mondom: a saját megosztottságuk miatt - bizonyos hátrányos helyzetben vannak. - Fodor Gábor mondta az imént, hogy a mostani - a Magyar Demokrata Fórum részéről történő - bejelentés, egyfajta folytatása a Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti évekre visszanyúló vitának - ami egyébként természetes demokratikus pártok között. Mielőtt a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagját: Bogárdi Zoltánt kérdezném az elnökség felfogásáról - Haraszti Miklósnak, a Szabad Demokraták Szövetsége vezetőségi tagjának teszem fel a kérdést, aki szintén jelen volt egyébként Gödöllőn, hogy miként értékeli azt a bejelentést, amely az MDF részéről történt egyrészt, másrészt pedig ami megnyilvánul a Magyar Demokrata Fórum vidéki szervezetei részéről a szövetség kérdésében. - Tulajdonképpen a Demokrata Fórum belső problémája az, hogy az elnökség hogyan számol el a tagságnak azzal a részével, amelyik továbbra is az eredeti ellenzéki koaliciót - az előválasztásokon győztes koalíciót - pártolja, és ahogy ott a felszólalások jelezték: bizonyos megütközéssel fogadja, hogy az elnökség egy más koalíciót jelent be hivatalosan. Olyan koalíciót, amely eddig nem működött, és amely a tagságnak ezt a részét meglepetésként érte. - Na de nézd Haraszti Miklós, Kiss Gy. Csaba a sajtókonferencián az elmúlt kedden azt mondta, hogy természetesen nem zárja ki a további együttműködést, a tárgyalásokat az SZDSZ-el sem. (folyt.)
1989. július 9., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|