|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Gazdasági konferencia a Rába gyárban
|
1989. július 20., csütörtök - Gazdasági konferenciát tartottak csütörtökön a győri Rába Magyar Vagon és Gépgyárban, a magyar ipar egyik jelenleg legsikeresebb nagyüzemében. Horváth Ede vezérigazgató több mint egyórás tájékoztatójában erőteljesen bírálta a jelenlegi pénzügyi politikát és gazdasági irányítást.
Mondandója lényegéhez tartozott mindenekelőtt az, hogy megfelelő ösztönzők esetén még ma is nagyon sok tartaléka van a magyar gazdaságnak. Nem tartható fenn azonban az a még mindig domináló kormányzati nézet, hogy onnan veszik el a pénzt, ahol éppen találnak, s a fejlesztésre alig marad valami. Ha ez az irányzat folytatódik - hangoztatta -, akkor a magyar gazdaság fellendülése rövid és hosszú távon egyaránt elképzelhetetlen. A Rába gyár eredményei, kudarcai szinte iskolapéldái ennek. Ez a nagyüzem a számára nagyon kedvezőtlen körülmények között is sikeres volt, de kedvezőbb - itthonról biztosíthatóan kedvezőbb - feltételek között még sikeresebb lehetett volna és nemcsak önmaga, hanem az egész ország számára. A gyár ez évre 25 milliárd forint termelési értéket tervezett, de ezt már időközben 28,5, majd 30 milliárd forintra emelte. A nyereségét pedig 2,4 milliárd forintra kalkulálta, s ezt, elképzelései helyességének visszaigazolásaként, időarányosan teljesítette is. Az előirányzat szerint az év végéig 466 millió rubel és 122 millió dollár értékű exportáru hagyja el a gyár kapuját. A kovertiblis export fele az USA-ba irányul. Jelentős eredmény, hogy a gyár kapacitásának döntő részét már 1990-re is lekötötték. Várhatóan tovább növekszenek az eladások az amerikai piacon, az ismert okok miatt csökkennek viszont a KGST-országok vásárlásai. Ez a helyzet - Horváth Ede szerint - egy ördögi kör kiindulópontja. A nyugati export emiatt szükséges növeléséhez ugyanis újabb beruházásokra, fejlesztésekre lenne szükség. Pénz viszont nincs - a lehetőség pedig nem exportcikk. (folyt. köv.)
1989. július 20., csütörtök 18:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|