|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Az amerikai elnök Magyarországon
|
München, 1989. július 11. (SZER, A mai nap) - Bush amerikai elnök kijelentette: a gazdasági siker kulcsa, hogy a piacot hagyni kell működni. A budapesti Országházban tartott pohárköszöntőjében Bush hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a hatástalan hatósági beavatkozásnak a piacba, amely mindenütt lehúzza a gazdasági növekedést. Az amerikai elnök kifejtette továbbá, hogy a gazdasági versenynek a politikai szférában is megvan a megfelelője. A pluralizmus nem más, mint nyílt és őszinte verseny a pártok és a vélemények között - szögezte le. Rámutatott, hogy Nyugaton a pluralizmust az eszmék piacának nevezik. A beígért szabad és nyílt választások Magyarországon nagy előrelépést fognak jelenteni a demokrácia és a politikai szabadság felé, és lehetővé teszik ennek a nagy népnek, hogy élvezze a pluralizmus előnyeit - mondta George Bush. Magyarország jövőjét az amerikai elnök úgy vázolta, mint kisvállalatok százezreinek országát, hangsúlyozva, hogy ezek a kisvállalatok a kezdeményezés, a termelékenység és a jólét forrásai. Látom - mondta az elnök -, hogy a jövő Magyarországán új hangok fognak megszólalni, amelyek formálni fogják a nemzet ügyeinek alakulását. Egy olyan Magyarországot látok, amely elfoglalja jogos helyét, mint a most születőben lévő egész és szabad Eeurópa fontos tényezője. George Bush Lengyelországból este érkezett Budapestre. A Kossuth téren az ítéletidő ellenére több tízezres tömeg fogadta. Ezt követte a Parlamentben a díszvacsora a vendégek tiszteletére. (folyt.)
1989. július 11., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|