|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Bush-körút - Novoje Vremja (2.rész)
|
A szovjet hetilap felveti, hogy a kelet-európai országok és a Nyugat gazdasági kapcsolatainak fejlődése nem a Szovjetunióval, illetve más KGST-országokkal folytatott kereskedelem kárára valósul-e meg? A Washington Post adatait idézve egyebek között megállapítja, hogy Lengyelország jelentősen növelte nyugati kereskedelmét, Magyarország nyugati exportja pedig tavaly 20 százalékkal nőtt, miközben a Szovjetunióba irányuló export 10 százalékkal csökkent. A Novoje Vremja ennek kapcsán megállapítja: a kereskedelmi nehézségek természetesen a szocialista országok gazdaságainak nehéz helyzetével függnek össze. De még ha javulás következne is be, a KGST jelenlegi mechanizmusa nem képes biztosítani érdekeltségüket a kereskedelmi forgalom bővítésében. Szükség van a szuverén szocialista országok egész kapcsolatrendszerének felülvizsgálatára. Az európai helyzet fejlődése mind újabb feladatokat tűz napirendre: a VSZ politizálódását, vagyis fokozatos átprofilírozását, hogy a nemzetbiztonságot nem annyira a fegyveres erőkkel, hanem politikai együttműködéssel, az európai integrációs folyamatokban való részvétellel szavatolja. A hetilap emlékeztet arra, hogy korábban a szocialista országok csaknem kizárólag állami szinten bonyolították külkereskedelmüket, most viszont a transznacionális kapcsolatokba integrálódik a szövetkezeti és magánszektor is. Az ezzel összefüggő amerikai politika a kelet-európai térség tekintetében egyáltalán nem mond ellent az egységes és kölcsönös függésben levő világ szovjet koncepciójának. Hiszen ennek nem kizárólag az államok, hanem az állampolgárok és a társadalom nem politikai jellegű struktúráinak együttműködésén kell alapulnia. Washington kelet-európai kapcsolatainak politikai keretei sokkal elmosódottabbak - állapítja meg a Novoje Vremja, s hangsúlyozza, hogy majd a gyakorlat bizonyítja be, mennyire érvényesül a Fehér Ház által hangoztatott elv: támogatni a reformokat, de nem a politikai stabilitás kárára. Utal Bushnak arra a kijelentésére is, hogy nem kívánnak szélsőséges, esztelen lépéseket támogatni, mivel azok a Magyarországon 1956-ban kialakult helyzethez vezethetnek. (folyt.)
1989. július 11., kedd 15:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|