|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
A magyarországi szociáldemokraták országos értekezlete (1. rész)
|
1989. július 2., vasárnap - A Budai Vigadóban vasárnap befejezte munkáját a magyarországi szociáldemokraták országos értekezlete.
A tanácskozás második munkanapján először ismertették a szombaton megválasztott 71 tagú országos választmány névsorát. Révész T. Mihály, a választmány tagja az eredmények ismertetését követően elmondta, hogy az MSZDP új vezető testületeinek legitimitását az fogja majd bizonyítani, hogy mennyire áll mögöttük a tagság. Ugyancsak legimitációs forrás lesz, hogy mennyire ismeri el ezeket az Ellenzéki Kerekasztal - amelynek munkájában az MSZDP részt vesz -, a kormányzópárt, MSZMP, valamint a Szocialista Internacionálé, amelynek a magyarországi szociáldemokraták is tagjai kívánnak lenni. Ezt követően folytatódott a programtervezet feletti vita. A felszólalók számos szempont figyelembevételét javasolták az új szocdem-program elkészítéséhez, amelyet majd az év végére tervezett kongresszuson kívánnak jóváhagyatni. A vitából kiderült: egyelőre rendkívül eltérően ítélik meg az MSZDP tagjai, hogy milyen legyen a párt arculata, stratégiájában mely kérdésekre helyezze majd a hangsúlyt. Volt aki azt látta szükségesnek, hogy a párt deklarálja: egy újtípusú szocializmus megteremtését tűzi céljául. Egy másik felszólaló viszont azt üdvözölte, hogy az első verzióhoz képest a most vitára bocsátott programtervezet a demokratikus szocializmus fogalma helyett a szociális demokrácia megnevezést használja, ugyanakkor szükségesnek tartotta e fogalom pontosabb definiálását. Számos elképzelés hangzott el a tulajdonreform koncepciójával kapcsolatban is. Egyesek a tulajdonformák egyenrangúsításáért emeltek szót, néhányan viszont a magántulajdon korlátozásának szükségessége mellett érveltek. A sokféle megközelítésre, a helyenként indulatokat sem nélkülöző vitára utalva az egyik felszólaló kiemelte: az MSZDP-nek sokszínű pártnak kell lennie. Arra van szükség, hogy a különböző irányzatok és platformok gondolatai szabadon megnyilvánulhassanak és akár ütközhessenek is, hiszen az eltérő nézetek összemosása mindig robbanással fenyeget. Ugyancsak felhívta a figyelmet a szervezőmunka fontosságára, a szociáldemokrata eszmekör megismertetésének szükségességére. Végül sok szó esett a párt vezetőivel szemben támasztott követelményekről. Ezzel kapcsolatban elhangzott: az MSZDP-n belül ne legyen bírálhatatlan személy. (folyt. köv.)
1989. július 2., vasárnap 20:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|