|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Brzezinski nyilatkozata az MTI-nek (4.rész)
|
A Szovjetunió várható politikájával kapcsolatos kérdésekre válaszolva Zbigniew Brzezinski hangsúlyozta: véleménye szerint a jelenlegi szovjet vezetés kész arra, hogy messzemenően elfogadja e két országban a békés fejlődést, az átalakulást mindaddig, amíg a demokrácia megteremtése nem vezet nyílt szovjetellenes megnyilvánulásokhoz, a Varsói Szerződés elutasításához, a Szovjetunió geopolitikai érdekeinek közvetlen veszélyeztetéséhez. Ilyen esetben beavatkozással számolni kell. A Szovjetunió a negyvenmilliós Lengyelország esetében valószínűleg érzékenyebb lenne a stabilitást veszélyeztető drámai változásokra, mint Magyarország vonatkozásában - de szélesebb összefüggésben a két ország megitélése hasonló lehet, tette hozzá. Egyébként Magyarországnak is ugyanazt a tanácsot tudja adni, mint legutóbb lengyelországi előadásain: ,,Miközben e két ország megszerzi nemzeti szuverenitását, egyidejűleg arra kell törekedniök, hogy fenntartsák a szövetséget a Szovjetunióval. E szövetség felbontása nem geopolitikai érdekük.,, Zbigniew Brzezinski nézete szerint egyébként a közeli jövőre egy esetleges beavatkozásnál nagyobb veszély a belső gazdasági katasztrófa, amely a lakosság radikalizálódásához vezet. A belső robbanás azután a kommunista pártok konzervatív elemeit arra indíthatja, hogy a ,,kínai megoldást,, alkalmazzák, mondotta. +++
1989. június 23., péntek 11:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|