|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar vállalatok a pozsonyi INCHEBA-n
|
1989. június 22., csütörtök - Június végén tartják Pozsonyban a Nemzetközi Vegyipari Vásárt, az INCHEBA-t. A 21. alkalommal sorra kerülő seregszemlén a HUNGEXPO szervezésében ezúttal 20 magyar vállalat, mintegy 520 négyzetméteres bemutatón képviseli az iparágat.
A magyar-csehszlovák árucsereforgalom 1986-90 között 8,5 milliárd rubel értékű forgalmat irányzott elő; tavaly 1,7 milliárd rubelt tett ki. A kétoldalú forgalom felét a gépipari termékek adják, de erőteljesen bővül a vegyipari áruforgalom is. A tervek szerint 1986-90 között a kölcsönös árucserében legnagyobb mértékben éppen a vegyipari árucikkek szállítása növekszik, az exportban közel 65 százalékkal, az importban 42 százalékkal. Az INCHEBA magyar kiállítói között jelen vannak a vegyipar területén érdekelt jelentősebb magyar termelő, valamint az ezen ágazathoz kapcsolódó külkereskedelmi vállalatok. Az ipari felhasználók számára a Borsodi Vegyi Kombinát különböző víz- és szennyvízkezelő szereket, poliuretánból készült autóalkatrészeket állít ki, az Egyesült Vegyiművek műanyagipari lágyítót és habosítót, valamint polikondenzációs műgyantákat, különböző emulgátorokat mutat be. A Magyar Viscosagyár különböző fonalakkal, hálókkal és lakástextíliákkal mutatkozik be. A Tiszamenti Vegyiművek és a Budapesti Vegyiművek főleg a korszerű mezőgazdaságban használt műtrágyákkal szerepel a kiállításon, emellett a Tiszamenti Vegyiművek TOMI mosópor családját is népszerűsíti a vásáron. A TAURUS főleg mezőgazdasági és targonca-abroncsokat, betonszállító és mélyfúró tömlőket mutat be. A vegyiparban használatos műszerek széles skáláját hozza el a vásárra a Magyar Optikai Művek, a MEDIMPEX pedig mintegy 20 féle gyógyszermintával, készítménnyel öregbíti a magyar gyógyszeripar hírnevét. Külön figyelmet érdemel a kiállítás HUNGAROKORR bemutatója: ezen a KEMOBIL vízkezelő szerekkel, különböző fémfelületet védő anyagokkal vesz részt. A szövetkezetek közül a POLITUR Kisszövetkezet Polisett és Polisweet édesítőszereit, valamint motorolaj adalékokat mutat be. (MTI)
1989. június 21., szerda 23:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|