|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
A FIDESZ, az MDF Ifjúsági Bizottsága és a Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása (OS)
|
Budapest, 1989. március 12., vasárnap - ,,Nem érthetünk egyet a magyar ifjúsági szervezeteknek a VIT-en való részvételével, melyet egy olyan országban rendeznek, ahol az alapvető emberi jogok gyakorlására sincs mód,, nyilatkozta hat ifjúsági szervezet (FIDESZ, MDF Ifjúsági Bizottsága, SZIK, Katolikus Ifjúsági Mozgalom, Református Ifjúsági Szövetség, Nagycsaládosok Országos Egyesülete) ez év február 3-án. Azóta magyar diplomáciai forrásokból megerősítették, hogy a rendező Észak-Korea a magyar VIT-küldöttség létszámának és mozgásának korlátozására készül. Ezért fölszólítjuk a magyar ifjúsági szervezeteket, hogy ne vegyenek részt a VIT-en, s március 13-án ne alakítsák meg a VIT magyar Nemzeti Előkészítő Bizottságát. A VIT-en legfeljebb egy minimális, max. 10 fős kormányzati delegáció képviseltesse magát. A VIT-re eredetileg szánt 100 millió forintot az állami, költségvetési támogatásban nem részesülő ifjúsági szervezetek ellenőrzésével használják föl ifjúságpolitikai, elsősorban szociális (pl. fiatalok lakástámogatása) célok érdekében. (OS)
1989. március 12., vasárnap 19:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|