|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
FIDESZ csoportok állásfoglalása a Béres cseppről (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. máricus 13. hétfő - Béres csepp névvel kapható egy anyag a Herbária boltjaiban és a drogériákban. A Herbária a gyártás és forgalmazás jogát 1977-ben kapta meg. Az emberek csak szitkozódó, elutasító újságcikkekből értesülhettek róla, hogy valamiféle harc folyik bizonyos Béres csepp körül, és végül értetlenül nyugtázták a kuruzsló botrány végét: a szert gyártani fogják, kapható lesz. Bennfentesek tudhatták csak, hogy döntés született: a Béres cseppről pozitív hír nem jelenhetett meg. Kósa Ferenc készülő filmjét, ami dokumentálta a történteket, elzárták a minisztériumban. 1987 februárjában a budapesti filmszemle szenzációja, díjnyertes filmje: Az utolsó szó jogán. A négy és fél órás dokumentumfilmet tizenöt órás anyagból állították össze. Az 50 beteg sorsát végigkövető nyersanyagból 2 agydaganatos, 2 vérrákos, 4 béldaganatos, 3 melldaganatos, 2 tüdőrákos, 1 limfoszarkomás, és 1 primer májrákos beteg anyagát válogatta be a rendező, kiegészítve interjúkkal, amelyekkel az ügy társadalmi hátterét próbálta feltérképezni. Megszólal a betegeken kívül maga Béres doktor, négy orvos és Japánból a Kyotoi Egyetem professzora. Felolvassák az MSZMP válaszlevelét Béres doktornak és bepillantást engednek a kamera segítségével a japán kutatási eredményekbe. Magyarországon évente 30 ezren halnak meg rákban és 200 ezer beteget tartanak nyilván. A filmszemle lelkes sikerében benne volt a meggyőződés: nyilvánosságra került ami el volt dugva. A szakemberek kivizsgálják az ügyet. Holnap, de ha holnap nem is, rövidesen minden rászoruló megkapja a Béres cseppet, és az a 80 életben marad, akinek most még naponta meg kell halnia. A film megismerése után nyilvánosságra kerül minden az üggyel kapcsolatos dokumentum és pontosabban megérthetjük, mindez hogy történhetett. A felelősöket megnevezik, és még egyszer ilyen nem fordulhat elő. 1989. február 1-jén a Béres csepp még a gyógyhatású szer kategóriát sem érte el. Az onkológiai felépítmény teljes erővel üzemel. Milliárdokat költ el citosztatikumokra, sugárkezelésre, sebészekre, onkológusokra és morfiumra. (folyt.köv.)
1989. március 13., hétfő 13:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|