|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Hajléktalanok melegedője Debrecenben
|
1990. december 24., hétfő - Hajléktalanoknak nyílt nappali
melegedő hétfőn Debrecenben. Az értelmi fogyatékosok egykori
napközijének helyiségét a városi polgármesteri hivatal bocsátotta a
Vöröskereszt rendelkezésére. A SZETA, a Magyar Máltai
Szeretetszolgálat, a városi szociális gondozó hálózat és a
Vöröskereszt helyi csoportja jelöli ki azt a harminc nincstelent,
aki naponta néhány órát tölthet a melegedőben, s ahol a jó szó mellé
zsíroskenyeret és teát is kapnak. Egy hónapig a szociális ellátásból
kimaradó nyugdíjasok húzódhatnak meg itt naponta 11 és 14 óra között
a helyiségben. Ez idő alatt az e célra alakult kuratórium eldönti:
kik kaphatnak a melegedő használatára jogosító igazolványt az
elkövetkező hónapokban Debrecenben. (MTI)
1990. december 24., hétfő 14:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|