|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Wörner - előzetes (2.rész)
|
A NATO július elején megtartott londoni csúcsértekezleten döntött úgy, hogy e fejlődő kapcsolatokat intézményesíti, és nemcsak baráti politikai kapcsolatok, hanem konkrét diplomáciai érintkezés kialakítására is törekszik a VSZ-országokkal. E határozat jegyében látogatott el Manfred Wörner főtitkár a nyár eleje óta Moszkvába, Varsóba és Prágába, és járult hozzá a katonai szövetség ahhoz, hogy a VSZ-országok brüsszeli nagyköveteiket akkreditálják a szövetséghez. A NATO legutóbbi miniszteri tanácsüléseiről már tájékoztatta a VSZ-országok diplomáciai képviselőit.
Erre a kapcsolatépítésre, a kölcsönös tájékoztatásra a NATO felfogásában azért is szükség van, mert függetlenül a Varsói Szerződés jövőjétől, amelyet mint katonai realitást a NATO már jószerével nemlétezőnek tekint, továbbra is kockázati tényezőnek tartja a Szovjetunió óriási nukleáris potenciálját, különös tekintettel az egyre bizonytalanabb szovjet helyzetre, továbbá a balkáni feszültségeket.
Wörner főtitkár az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a NATO puszta létével, az általa biztosított stabilitással hozzájárulhat ahhoz, hogy elriasszon az erő alkalmazásától a közép-európai övezetben is, amely kívül esik a szövetség működési körzetén - hozzájárulhat, de - fűzte hozzá - nem garantálhatja ezt.+++
1990. november 21., szerda 16:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|