|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
A Budapesti Keleti pályaudvar dolgozóinak közleménye
(OS)
|
1990. november 2. péntek - A Budapest Keleti Pályaudvar dolgozóinak érdekvédelmét ellátó társadalmi szervezetek:
- a Vasutas Szakszervezete,
- a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete,
- a Vasutak Független Szakszervezeti Szövetsége
tudatja a közvéleménnyel és az utazóközönséggel, hogy egyes hajléktalanok magatartása és az illetékes szervek hozzáállása miatt a biztonságos és nyugodt munkavégzés feltételei Budapest Keleti Pályaudvaron hosszabb ideje nem biztosítottak.
Ennek ellenére a Keleti pályaudvar dolgozói mindazokat a feladatokat ellátják, amelyek a fennálló körülmények között testi épségükre nem jelentenek veszélyt.
Amennyiben a munkavégzés feltételeit a MÁV vezetése és az egyéb illetékes szervek továbbra sem biztosítják, nem tudjuk garantálni a vasúti forgalom folyamatosságát, az utasok célba juttatását.
Mélyen átérezzük a hajléktalanok problémáit, de ezek megoldása nem a MÁV és a vasutasok feladata.
A munkafeltételek biztosításának elmaradása esetén drasztikus intézkedéseket foganatosítunk a vasutas dolgozók és az utazóközönség védelmében.
Felhívjuk a Népjóléti Minisztériumot, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és Budapest főváros Önkormányzatát, hogy a tarthatatlanná vált helyzet megoldása érdekében mielőbb kezdjenek egyeztető tárgyalásokat az érdekképviseleti szervek bevonásával.
Budapest, 1990. november 2.
Vasutas Szakszervezete
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete
Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetség (OS)
1990. november 2., péntek 18:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|