|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
A rangadó most a Bozsik-stadioné.... (2. rész)
|
A Videoton-Waltham is ijesztően kezdett, a legutóbbi, Veeszprémben szerzett pont (2:2) megnyugvást kelltett, de hogy a Békéscsaba ellen saját (Sóstó) stadionjukban sem mehetnek biztosra, az a napnál világosabb tény. A csabaiak legutóbb otthon kaptak ki, ha most nyernének, az nem lenne meglepő. A multban megtették ezt már Székesfehérvárott éppen elegendő alkalommal. A Rába ETO - Veszprém párositás ,,döntetlengyanus,,. Inkább a győriek vannak leszálló ágban, s a bakonyi gárda betyárosan képes futballozni idegenben (is). Siófokon mi mást is tervezhetnének, mint a győzelmet? A Balaton partjára látogat a Szeged, s ha pontot szerez, az igencsak kedves meglepetés lenne a szakvezetése számára.
A 9. forduló müsora:
Vasas - Bp. Volán, Fáy u., 14.00 óra, vezeti: Kovács I. L. Bp. Honvéd - Tatabánya, Kispest, 14.00, v: Hartmann PMSC - DVSC, Pécs, 14.00, v: Lázin Vác - Ferencváros, Vác, 14.00, v: Huták MTK-VM - U. Dózsa, Hungária krt., 17.00, v: Varga S. Videoton-Waltham - Békéscsaba, Székesfehérvár, 17.00, v: Bay Rába ETO - Veszprém, Győr, 17.00, v: Drigán Siófok - Szeged, Siófok, 17.00, v: Márton +++
1990. október 12., péntek 13:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|