|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Libanon - Szíria
|
Damaszkusz, 1990. január 23. kedd (Reuter/AFP) - A szír
hadsereg kész segítséget nyújtani Michel Aun libanoni tábornok
hatalmának megdöntéséhez a libanoni keresztény enklávéban,
jelentette ki kedden Háfez Asszad szír elnök.
Asszad előzőleg három napig tárgyalt Eliasz al-Hravi libanoni elnökkel, akit Aun és támogatói nem ismernek el. A megbeszélések után Asszad újságírók előtt kijeleentette, hogy Szíria felajánlja segítségét a libanoni törvényes hatóságok bármilyen kérésére. Ha a libanoni törvényes hatóságok szír katonai erő felhasználásával akarják kiterjeszteni fennhatóságukat, akkor igenlő választ adunk.
Hravi kedden reggel utazott el Damaszkuszból, ahol más libanoni vezetők jelenlétében négyszer tárgyalt Asszaddal.
Ugyancsak kedden Jichak Rabin izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael hajlandó kivonni csapatait Dél-Libanonból, ha a szír és a palesztin egységek is távoznak az országból.
Izrael 1982-ben vonult be Libanonba, azzal a deklarált szándékkal, hogy kiűzze onnan a palesztinokat. Csapatainak nagy részét 1985-ben kivonta, miután Dél-Libanon területét önhatalmúlag izraeli biztonsági övezetnek nyilvánította. +++
1990. január 23., kedd 15:37
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|