|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Papp László nagyváradi püspök Isten áldását kéri Tőkés Lászlóra
(1. rész)
|
1990. január 5., péntek - Tőkés Lászlóra, szeretteire és
gyülekezetére Isten gazdag áldását kéri D. Papp László nagyváradi
református püspök - az e sorokat tartalmazó levelét a hajdú-bihari
Napló pénteki száma közölte.
Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a Nagyváradon megjelenő Fáklya című lap december 22-i számában Papp László püspöktől írás jelent meg, amelyben a hirhedt temesvári sortűz után három nappal ismételten engedetlen lelkészként mutatta be Tőkés Lászlót, aki egész sor akciót indított a romániai református egyház legális vezetősége ellen.
Szalai Csaba, a hajdú-bihari Napló munkatársa a Fáklya-cikk megjelenése után otthonában kereste D. Papp László püspököt. A találkozó azonban nem jöhetett létre, mivel az egyházi vezető a drámai napokban elmenekült otthonából. A Fáklya című lapban ezután közzétették, hogy a debreceni újságíró azért keresi Papp Lászlót, mivel elterjedt a hír, hogy semmi köze nincs a december 22-én megjelent ,,cikkéhez,,.
D. Papp lászló - egy Békés megyében élő barátja segítségével - ezután juttatta el levelét Debrecenbe, a megyei lap szerkesztőségébe.
A levélben ezt írja: ,,Tudomásomra jutott, hogy a Nagyváradon megjelenő Fáklya folyó év december 22-i számában terjedelmes cikk jelent meg Tőkés Lászlóval kapcsolatban az én aláírásommal. Ország-világ előtt teljes felelősségem tudatában kijelentem, hogy a jelzett cikket nem én írtam, sőt a mai napig nem is hallottam róla,,.
A püspök hangsúlyozza: Naponként többször is imádkozott Tőkés Lászlóért és szeretteiért. Álláspontját a levélben tényekkel is igyekszik alátámasztani: ,,A kolozsvári református egyházkerületben elszenvedett 25 hónapig tartó munkanélküliség után kineveztem a temesvári egyházközségbe segédlelkésznek abban a reményben, hogy ott a nyugdíjazás előtt álló Peuker László esperes-lelkipásztor utódja lesz. (folyt. köv.)
1990. január 5., péntek 14:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Papp László nagyváradi püspök Isten áldását kéri Tőkés Lászlóra
(2. rész)
|
Peuker halála után véglegesnek akartam kinevezni, amivel az illetékes felettes hatóság nem értett egyet. Mivel temesvári tevékenységével kulturális, gazdasági és politikai szférákat is érintett - illetékesek nemtetszését ismételten kiváltva - egy minden szempontból nyugodtabb légkörű egyházközségbe, a szilágysági menyőbe helyeztem át, amit kezdetben visszautasított, legutóbb pedig - a televízió híradójának tanúsága szerint - hálásan megköszönt,,.
A püspök Tőkés-ügyben játszott szerepének tisztázására a debreceni újságíró tovább keresi a romániai egyházi vezetőt, akinek holléte egyelőre bizonytalan. (MTI)
1990. január 5., péntek 14:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|