|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (3. rész)
|
5. Az illetékekről szóló 1986. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; 6. Az alkotmány módosításával összefüggésben a Magyar Népköztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Büntető törvénykönyvről szóló törvény, a büntető eljárásról szóló törvény, valamint a büntetésekről és intézkedésekről szóló törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; 7. A Munka törvénykönyve módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; 8. A Polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; 9. az 1995-re tervezett Budapest-Bécs világkiállítás előkészületeiről szóló tájékoztató megvitatása; 10. Tájékoztató a pártok költségvetési támogatásáról az általános választásokig terjedő időszakra; 11. Interpellációk, kérdések; 12. Bejelentések, nyilatkozatok; 13. Személyi javaslatok tárgyalása az Alkotmánybíróság tagjairól, valamint az Állami Számvevőszék elnökhelyetteséről. (folyt.köv.)
1989. november 21., kedd 12:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|