|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Teremfoci az örményországi földrengés károsultjai javára
|
1989. január 18. szerda (MTI) - A Magyar Demokrata Fórum négy csapat részvételével teremlabdarúgó-tornát szervez január 29-én, vasárnap a Fáy utcai sportcsarnokban. A FIDESZ, a TDDSZ, a magyarországi örmények együttese, továbbá az MDF-válogatott lép parkettre, és kétszer 10 perces találkozó keretében körmérkőzik. A torna teljes bevételét az örményországi földrengés károsultjai megsegítésére ajánlják fel. A tornán - vendégként - tornacipőt húz Nagy Bandó András humorista és Esterházy Péter író is. Az MDF csapatának hálóját Csurka István író őrzi. Aki kedveli Bubik Istvánt a színpadon, az a Vasas-csarnokban arról is meggyőződhet, hogy miként bánik a labdával a népszerű színművész, lévén, hogy ő is fellép az MDF-együttesében. A szervezők arra kérik a nézőket: expressz-levélben közöljék azt a szándékukat, ha szeretnének ott lenni a lelátókon. A rendezvény egyébként különleges annyiban, hogy minden néző annyit fizet a belépőért, amennyit gondol, jónak lát. A jegyigényléseket - a fizetendő összeg feltüntetésével - a következő címre kell elküldeni: Farkas Balázs, 2091 Etyek, Pf. 9. A torna a jelzett napon 15.30 órakor kezdődik, és a gólok mellett bizonyosan élményt jelent az, hogy a nézők között dedikált trikókat, futball-labdákat, és más, értékes nyereményeket sorsolnak ki.+++
1989. január 18., szerda 15:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|