|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének
"Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás
Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi
meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a
közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos
személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek
szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és
részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy
véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -,
hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok
előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon."
SZER, Magyar híradó:
Lemondott Horváth István
"Horváth István lemondása természetesen elkerülhetetlen volt,
hiszen újabb és újabb feszültségek forrásává vált volna, ha az a
személy, aki 10 év óta hol pártfunkcióban, hol kormányfunkcióban
felügyeli a titkosrendőrség munkáját - a békés átmenet során, ezután
a botrány után még a helyén maradt volna."
|
|
|
|
|
|
|
Folytatta munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (1. rész)
|
1990. január 31., szerda - Szerdán délelőtt, néhány perccel
10 óra után folytatta januári ülésszakát az Országgyűlés. Az elnöklő
Jakab Róbertné először a plénum határozatképességét állapította meg.
A teremben 273 képviselő - a törvényhozó testület 72 százaléka -
foglalt helyet.
Az Országgyűlés szerdán és csütörtökön azokat a törvényjavaslatokat, illetve országgyűlési határozattervezeteket, képviselői indítványokat, interpellációkat és kérdéseket tárgyalja meg, amelyekre a múlt héten nem maradt idő.
Eszerint határozatot hoznak az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, valamint a sajtótörvény módosításáról szóló alkotmányerejű törvényjavaslatokról, módosítják a családjogi törvényt, megtárgyalják az Állami Számvevőszék létszámáról és éves költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Ezt követően megvitatják a Magyar Köztársaság katonapolitikai érdekeinek képviseletéről, az országgyűlési képviselőjelöltek állami költségvetési támogatásáról, a Nagykanizsai Sörgyár államigazgatási felügyelet alatt álló vállalattá minősítéséről szóló országgyűlési határozattervezeteket. Két népi kezdeményezést is napirendjére tűzött az Országgyűlés: határozatot hoznak az érdekképviseleti törvény megalkotásáról, illetve a magánszemélyek jövedelemadójáról és a vállalkozási nyereségadóról szóló törvények módosításáról. Ezután képviselői indítványokat, személyi javaslatokat tárgyalnak meg. A januári ülésszak az interpellációkkal és kérdésekkel zárul, amelyekre - mint ismeretes - október óta nem kerülhetett sor.
A napirend előtt kért szót Hámori Csaba, országos listán ------------- megválasztott képviselő, aki azt indítványozta, hogy a Parlament - tekintettel a Romániából érkező hírekre - fogadjon el egy nyilatkozatot az ott zajló eseményekről és a magyar nemzetiség helyzetéről. (folyt.köv.)
1990. január 31., szerda 11:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|