|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay bejelentése: - népfelkelés
|
(Krassó György) München, 1989. január 31. (SZER, A mai nap) - Amint az várható volt, Pozsgay Imre bejelentése arról, hogy az MSZMP Központi Bizottságának égisze alatt működő tudományos-történelmi albizottság értékelése szerint 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, a vezetésen belül éles politikai harc kialakulásához vezetett. A Gazdasági Kamara elnökségi ülésén Németh Miklós mondott beszédet. A miniszterelnök kijelentette, hogy történelmi eseményeket nem lehet egyszavas ítéletekkel minősíteni, és az 1956-os események nemzeti tragédiát okozó, szocializmusellenes terror-lázadásnak is nevezhető. Németh Miklós fellépett az ellen, hogy egyesek a hibák feltárásából a társadalmat megosztó politikai kampányt csinálnak. És azt mondotta, hogy az egész magyarországi rendszer válságba kerül, ha nem sikerül megújulnia és nem jön létre nemzeti összefogás. Pozsgay Imre szavaira sietve reagált Grósz Károly pártfőtitkár is. Mégpedig a davosi nemzetközi konferenciáról visszatérőben, a repülőgép fedélzetén adott nyilatkozatot. Grósz Károly hangoztatta, hogy a munkabizottság jelentése alapján a Központi Bizottságnak kell levonnia a következtetéseket, nem pedig egy embernek. Lehet - mondotta Grósz Károly -, hogy Pozsgay Imrének és a bizottságnak vannak dokumentumai a népfelkelésről szóló megállapítás alátámasztására, ő azonban még nem találkozott ilyen okmánnyal. A magyar rádió a Világosság című folyóirattal együttműködve kerekasztal-beszélgetést közvetített Az Első reformkísérlet 1953 és 1956 között címmel, amelyen részt vesz Nyers Rezső, valamint Újhelyi Szilárd és Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre volt vádlott- társai. A Jurta Színházban tegnap elmaradt az a beszélgetés, amit Farkas Vladimírral folytatott volna Mezei András, mert Farkas Vladimír lemondta korábban megbeszélt megjelenését. A színház megtelt. Többen vidékről érkeztek azért, hogy Farkas szemébe mondják: nyilatkozataival ellentétben az ÁVH magas rangú tisztjeként személyesen verte a letartóztatottakat. A Jurta Színházban a meghirdetett program helyett az 1956-os forradalomról szóló, Magyarország lángokban című Nyugaton készült filmet mutatták be.
1989. január 31., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|