Rendszerváltás és az MTI

	Glatz-interjú
(Mackó László György) London, 1989. január 28. (BBC, Panoráma) - Mackó: - A Központi Bizottság történelmi albizottságának jelentése véget vetett annak a hivatalos álláspontnak, amely több, mint 30 éve, ellenforradalomnak minősítette az 56-os forradalmat és felkelést. Pozsgay Imre népfelkelést és nem forradalmat említett. Mi ennek a jelentősége? Glatz: - Én a párt albizottságának az anyagát nem ismerem, habár ez - a mai sajtó sorai szerint - márciusban, teljes terjedelmében, napvilágot fog látni. Az én felfogásom szerint a forradalom az a társadalom egészét meghatározó viszonyrendszer megváltoztatása és ez tulajdonképpen - ha úgy tetszik - a marxi gondolkodás alaptételei közé tartozó állítás. 1956. október 23. és november 4. között, Magyarországon az uralmon lévő politikai erők nem kívántak beleavatkozni a társadalom alapjaiba, nem kívánták a 45-48 közötti vívmányokkal szemben sem a földet, sem a gyárakat, sem a bankokat - hogy úgy mondjam - visszaadni a tulajdonosaiknak, vagyis nem volt forradalom 1956 októbere, és nem is volt ilyen értelemben ellenforradalom sem. Mackó: - És hogyha visszájára fordítom, hogyha meg akar szüntetni valami mozgalom, vagy felkelés, egy létező rendszert, - tehát nem azt mondom, hogy egy újat akar hozni, hanem meg akar szüntetni egy előzőt - az nem a rendszer megváltoztatása, és forradalom? Glatz: - A politikai rendszer megváltoztatása nem okvetlenül, és itt arról volt szó 1956-ban, és én ezért ezt népfelkelésnek nevezem, mégpedig egy olyan népfelkelésnek, amelyik a sztálini rendszer ellen keletkezett, amely sztálini rendszer a térség népeire egy hagyomány nélküli politikai rendszert kívánt ráerőszakolni, és eközben nem csak a hagyományosan konzervatív, de a helyi baloldali erők - mindenek előtt a szervezett munkásság - hagyományaival is leszámolt. Azért mondanám, hogy népfelkelés is, és a sztálini rendszer elleni népfelkelés is, mert ha megnézzük az 1956 október, sőt még novemberben keletkezett különböző pártok által kiadott, rögtönzött programnyilatkozatokat, akkor abban egy közös elem van: a Szovjetunió és Magyarország közötti viszony újrarendezése. Ma sajnos megfeledkezünk arról, hogy 1956 őszén még nagyon közel volt 1955, az osztrák semlegesség, és elfeledkezünk arról, hogy a Szovjetunióban is gondolkodtak e viszony újragondolásán, és 1956 október 30-án ki is adtak egy kommünikét a Pravdában, - amit azóta nem szeretünk emlegetni - amelyik arról szól, hogy újra kell gondolni a Szovjetunió és a szomszédos országok viszonyát. Tehát teljesen világos, hogy az a rendszer ami itt, 1949 után bevezetésre került, ez azonosult az emberek szemében a Szovjetunióval, és ezért is azt mondanám, hogy ez a politikai rendszer elleni mozgalom nem ellenforradalom volt, nem is forradalom volt - a szó társadalmi, gazdasági szerkezetet változtató értelmében -, hanem népfelkelés volt. Mackó: - Nagy Imre tevékenységével kapcsolatban Pozsgay Imre lényegében azt mondta, hogy helyesen járt el Nagy Imre. Most ez Nagy Imre várható rehabilitációját jelenti? Glatz: - Hogy a politikai rehabilitáció hogyan és miképpen következik be, az természetesen a politikusok dolga. Az én véleményem szerint 1956. október 23-án, a vezető politikai pozíciókban nem ellenforradalmárok és forradalmárok között folyt a harc, hanem a baloldali kibontakozás két alternatívája között, és a sztálini rendszert fenntartani akaró szárny és a reformot képviselők között. Ekkor, - megítélésem szerint 1956 október végén - egy táborban voltak a később elítélt és kivégzettek, - így tehát például Nagy Imre - valamint az elítélésekről később tudomást szerzők, vagy éppen azokat elrendelők, tehát semmiképpen nem lehet 1956 októberében a baloldal táborából kiiktatni. Ilyen értelemben az ő 1953 és 1955-ös fellépése - és ez nem először hangzik el Magyarországon, az elmúlt években dokumentumokat publikáltunk erre vonatkozóan -, és a Nagy Imre-féle program, az a sztálini rendszer megreformálása, illetve a Sztálin-rendszer felbontása irányába ment. Mackó: - Hogyha Nagy Imrét kezdjük ilyen pozitívan értékelni, átértékelni a korszakot, akkor haladunk Kádár János elítélése felé, vagy ez már magában véve is Kádár János elítélése, mert teljesen ellentétes azzal, amit ő mondott évtizedeken keresztül. Glatz: - Kádár János az újkori magyar történelem egyik rejtélyes figurája, mint egyéniség - az én megítélésem szerint -, és túl közel van ahhoz, hogy a történész pontosan lássa az ő tetteinek mozgató rugóit. A Kádár-nyilatkozatok egyébként - amiket ő tett az elmúlt 30 évben -, a politikusnak, a taktikai politikusnak voltak a nyilatkozatai. Egy történésznek a nyilatkozatai soha nem lehetnek ezek, és gondolom, hogy nem is kívánhatja a Kádár János, hogy a történész azonos véleményen legyen, mint ő, az ő 1957-es, vagy 58-as nyilatkozatairól, mint ahogy én sem kívánom azt, hogy egy taktikai politikát szem előtt követő politikai adminisztrátor, vagy vezető, az mindig történelmi tanulmányokban és történelmi távlatokban gondolkozzék. Ez az ami sajnos, szükségszerűen, néha, és nagyon gyakran, a történészi ítéletet és a taktikai politikus ítéleteit szembe állítja egymással. De ez így van rendjén. +++ 1989. január 28., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »