|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Egyesülési törvény
|
(Sally Ackroyd) London, 1989. január 11. (BBC, Panoráma) - A magyar Országgyűlés elfogadta az egyesülési törvényt, mely lehetővé teszi, hogy az uralmon lévő párton kívül más politikai szervezetek is működjenek. Budapesti tudósítónk jelenti: - Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter az egyesülési és gyülekezési szabadságra vonatkozó törvényeket úgy jellemezte, mint amelyek garantálják az emberek vitathatatlan jogait, és jelentős lépést képviselnek a törvény uralmán alapuló állam felé. Az egyeduralmon alapuló társadalomnak immár nincs helye - folytatta. Az új törvények legalizálják az alternatív és ellenzéki csoportok egész sorát, melyek robbanásszerűen alakultak meg, többé-kevésbé az utolsó másfél év során. E csoportok legtöbbje radikális politikai változást szorgalmaz - közöttük a szabad választásokat és a nyugati mintájú demokráciát. Az új törvény - legalábbis elméletben - elismer más politikai pártokat is. Jóllehet egyelőre nem engedik azok egyikének működését sem mindaddig, amíg újabb törvényhozásra nem kerül sor arra vonatkozóan: milyen szerepet is játszhatnak. Parlamenti képviselők nyomására a kormány beleegyezett, hogy azonnal megkezdi az ilyen törvényjavaslat kidolgozását, hogy azután augusztus végéig a parlament elé terjessze, és a kormány elfogadja. Ahhoz, hogy az alternatív pártok részt vehessenek az 1990-es választásokon, időre van szükségük a kellő felkészüléshez. Amióta az igazságügy-miniszter tavaly első ízben jelentette be az egyesülési szabadságra vonatkozó törvények elgondolását - tehát a többpártrendszer lehetőségét - a magyar vezetőség tagjai egymástól meglehetősen különböző értelmű nyilatkozatokat tettek ennek kilátásáról. A legfontosabb vita most a kidolgozás alatt álló új választási törvényekre fog összpontosulni. Eközben a hatóságok tárgyalásokat kezdenek majd több alternatív csoporttal az együttműködés lehető módjairól és a Politikai Bizottság egyik befolyásos tagja kijelentette: szó lehet esetleg valamiféle koalícióról is. +++
1989. január 11., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|