|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - keddi ülés
|
Washington, 1989. január 11. (Amerika Hangja, Reggeli hírek) - Mint hallgatóink tudják, Budapesten ülésezik a magyar Országgyűlés. Jolyon Nagele munkatársunk a következő jelentést küldte a tegnapi ülésről: - A magyar Országgyűlés vitát folytatott a gyülekezési és szervezkedési jogokról. Mint ismeretes, Magyarországon az elmúlt negyven évben a kommunista párt volt hatalmon, de tavaly más politikai mozgalmak is elkezdték működésüket. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter azt mondotta, hogy az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatok az első törvényhozási lépést jelentik a magyar politikai rendszer reformja felé. A közvélemény nyomására jelentősen megváltoztatták a javaslatokat, és az új szöveg tényleges utalást tesz a politikai pártokra és a szakszervezetekre. Az Országgyűlés jogi bizottságának titkára, Bölcsey György szerint sürgős szükség van törvény meghozatalára a politikai pártok bejegyzése érdekében. Puja Frigyes volt külügyminiszter figyelmeztetett, hogy a politikai változás üteme túl gyors, miközben az életszínvonal drasztikusan zuhan, s a többpártrendszerről folyhatott vita ezen nem segít. Mint Puja mondotta, az ország az anarchia felé halad. Berecz János főideológus kijelentette: a modern demokratikus állam alapjait rakjuk le, de nem szabad abban a hitben ringatni magunkat, hogy önmagunkra támaszkodhatunk. Berecz felhívta az új politikai csoportokat, hogy törekedjenek a nemzeti összetartásra és egységre. Többen ellenezték az új törvényeket. Czoma László szerint a kommunista párt kettős veszélyt teremt, mert önmagára nem tartja érvényesnek a politikai pártokra vonatkozó szabályokat. Figyelmeztetett, hogy a javaslatok jóváhagyása jelenlegi formájukban akadályozni fogja a pártok megalakítását. Kulcsár igazságügy-miniszter kijelentette: az új magyar Alkotmány megszövegezése folyamatban van és az év végére az Országgyűlés elé kerülhet. +++
1989. január 11., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|