|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Kubai karácsony
|
Takács Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:
Havanna, 1990. december 26. szerda (MTI-tud) - Karácsony
alkalmából - az elmúlt három évtizedben most másodszor - egyházi
rádióműsort engedélyeztek kedden a kubai hatóságok, ha csak félórás
időtartamra is.
A karácsony esti üdvözlet protestáns felekezetek imádságaiból, egyházi énekekből és prédikációkból állt. Kubában a gyakorló hívők emelkedő létszáma csak néhány százezerre rúg, bár a nem hivatalos becslések - azaz a keresztelők, esküvők és temetések - alapján a lakosság 90 százaléka a római katolikus tanokat követi.
November végén a Kommunista Párt egyik központi bizottsági titkára kijelentette, hogy a kubai kormány nem ateista. - Világi akar lenni, mivel ez felel meg annak a követelménynek, hogy ne rekessze ki a hívőket - mondta Carlos Aldana. Ezt úgy is értelmezik, hogy a jövőben a hitüket vállalók is a kormányba léphetnek. Mások szerint Kubában össznépi, a saját és a harmadik világbeli érdekek képviseletét is felvállaló pártot akarnak kialakítani a mai vezetés mögött.
A kubai ökumenikus tanács elnöke, Raul Suarez később azzal reagált erre, hogy a kommunisták és a hívők közötti távolodás a hivatalos marxista-leninista formulák miatt következett be, mint például amiatt, hogy a vallás a népek ópiuma, vagy a vallás a valóság hamis képe.
- Amíg egy marxista is lesz, aki szerint a kereszténység a felforgató ideológia része, addig nem haladhatunk együtt - nyilatkozta a vallási vezető. De megemlítette a másik oldalt is: nem haladhatunk együtt, ha a keresztények a marxistában istentagadót látnak, akivel nem férhetnek meg.
A keddi rádióműsor az említett Raul Suarez szerint az egyház és az állam között 30 éve kezdett közeledés eredménye. - Elégedettek vagyunk, mert álmaink valósággá válnak. Mindig bizalmunk volt a forradalomban. Minden nap elteltével biztosabbak vagyunk abban, hogy a szocializmus áll hitünkhöz a legközelebb.+++
1990. december 26., szerda 10:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|