|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
MDF vezetőségváltás - Horváth Balázs nyilatkozata
|
-------------------------------------------------
München, 1990. december 20. (SZER, Magyar Híradó) - A Magyar Demokrata Fórum mai sajtótájékoztatóján bejelentette az ügyvezető elnökség létrehozását. A testület élén a nagy többséggel megválasztott ügyvezető alelnök: Horváth Balázs. Az általános alelnök: Furman Imre, a három alelnök: Farkas Gabriella, Csengey Dénes és Szabó Tamás.
A vezető tisztségviselőknek két évre szól a megbízatásuk, míg az ügyvezető elnökség két további tagja félévente cserélődik. Az első fordulóban Csurka István és Szabó Iván látja el a jelenleg még nem pontosan körülhatárolt feladatkört. Egy rádiónknak adott hosszabb interjú keretében Horváth Balázs részletezte, miként gondolja a Bem téri központ munkájának megújítását. A kérdező Baráth Edina:
- Horváth Balázst a Magyar Demokrata Fórum újonnan megválasztott ügyvezető alelnökét kérdeztem, milyen elképzelései, milyen koncepciója van arra vonatkozóan, hogyan lehetne a Bem téri központot működőképesebbé tenni, elősegíteni az annyira hiányolt információcserét az országos és a helyi szervezetek között, illetve a kormány, a frakció és a párt között.
- A Bem tér az a hely, ahol a Magyar Demokrata Fórum az ország legerősebb pártja lett, és miután a Bem tér összehasonlítható most már szinte - ezzel nem akarom csökkenteni a lakiteleki sátor értékét, nehogy bárki félreértse, - de ugyanolyan legenda a Bem tér, mint Lakitelek, és ezért mindenki túlzott és némileg megalapozott elvárásokkal viseltetett az MDF és a Bem térrel szemben is. Én azt hiszem, hogy most kerül sor a technikai feladatok elvégzésére és ezért semmi mást nem kell csinálni, mint kiépíteni a Bem térnek - öröm ezt mondani mindig - a Bem térnek a technikai apparátusát. Nem véletlen az, hogy az elnökségben azok, akik eddig az MDF karakterét megadták, ugyanúgy benn vannak, mint régebben. (folyt.)
1990. december 20., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|