|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum IV. országos gyűlése (1. rész)
|
1990. december 15., szombat - A Magyar Demokrata Fórum IV.
országos gyűlésének résztvevői történelmi felelősség birtokosai, a
helyi szervezetek küldötteinek e gondolat szellemében kell
munkálkodniuk. A tét nem kisebb, mint hogy gyarapodik-e az MDF
taglétszáma, vagy megkezdődik a lassú elszivárgás. E szavakkal
nyitotta meg az MDF kétnapos országos gyűlését Lezsák Sándor
ügyvezető alelnök szombaton a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában. A
tanácskozásra delegált 1254 küldött közül az országos gyűlés
megkezdéséig 931-en akkrediltatták magukat.
Lezsák Sándor a Himnusz hangjait követően vázolta az országos gyűlés feladatát: a politikai és a mozgalmi program kidolgozását, illetve az új alapszabály elfogadását, s a tisztségviselők megválasztását. Az ügyvezető alelnök kifejezte reményét, hogy a küldöttek olyan eredményre jutnak, hogy senki sem fog roszkedvűen elmenni a gyűlés végezetével. Erre azért sincs semmi ok, hiszen az MDF-hez küldött levelek százaiban megfogalmazódott: a párt maradjon magyar, demokrata, s legyen fóruma az országépítő programoknak. Elmondta azt is, hogy a taxis-blokád óta az eddigi szimpatizánsok közül százával léptek be, lettek tagjai a szervezetnek, s ez is bátorítást adhat.
Az ügyvezető alelnök szavai után a küldöttek elfogadták az országos gyűlés napirendjét, majd Antall József mondott politikai programadó beszédet. (folyt. köv.)
1990. december 15., szombat 15:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|