|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország - FAZ
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. december 10. hétfő (MTI-TUD) - A magyar kormány
tervbe vett átalakításakor többről van szó, mint olyan személyek
kicseréléséről, kiknek szakismeretei nem egyenlítették ki politikai
tapasztalatlanságukat: szerkezeti változtatások is szükségesek -
állapította meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számában
Georg Paul Hefty, a lap egyik vezető munkatársa.
Azt a kérdést is feltette cikkében, hogy hol fog például Antall József szakembert találni a pénzügyminisztérium élére, ha már első kormányának megalakításakor sem talált?
- Az, aki valamit is ért pénzügyekhez, rossz pártban van, vagy már régen talált magának olyan posztot, amely magasabb keresetet biztosít, és hálásabb is, mint a költségvetési komisszáré - írta a frankfurti lap Magyarország-szakértője.
Az újságíró megítélése szerint a magyar pártok soraiban mozgolódás tapasztalható, akárcsak a független képviselők csoportjában, különösen azóta, hogy a szocialista frakció volt vezetője, Pozsgay Imre e csoporthoz csatlakozott. - Bár a Pozsgay-hivők ,,hetedik frakciójának,, a spekulációk szintjén felmerült megalakítására eddig még nem került sor, a reformpolitikus (Pozsgay) két neves követője elhagyja (vagy már elhagyta) a Magyar Demokrata Fórumot - írta Georg Paul Hefty, és Bíró Zoltán, illetve Lezsák Sándor nevét említette.
- Eközben olyan törekvések is vannak, hogy Pozsgay nevét a politikán kívül is felhasználják, és megnyerjék őt az egy év óta viták közeppontjában álló napilap, a Magyar Nemzet főszerkesztőjének. Pozsgay a Kádár-korszakban a Népfront főtitkáraként a sajtószabadság akkor szenzációként ható gyakorlására biztatta a lapot, és kezét védően a bátor szerkesztőség fölé tartotta - olvasható a hétfői Frankfurter Allgemeine Zeitungban.+++
1990. december 10., hétfő 13:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|