|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Drágul a taxi Bécsben
|
Bécs, 1990. december 6. csütörtök (APA) - Drágább lesz a
taxizás Bécsben az Új Évben; a szilveszteri mulatságról taxival
hazatérőknek máris mélyebben kell zsebbe nyúlniuk. A szociális
partnerek között szerdán létrejött megállapodás értelmében
változatlan marad ugyan az alapdíj és a kilométerenkénti díj, ám 180
schillingről 248 schillingre emelkedik az (óránkénti) várakozási díj,
valamint 10-10 schillinges éjszakai pótlékot kell fizetni az este 11
és a reggel 6 óra közötti fuvarokért, illetve ugyanezt az összeget
pihenőnapi pótlékként szombaton és vasárnap egésznap.
Az alapdíj továbbra is 22 schilling marad, kilométerenként pedig 10 schillinget számítanak fel a bécsi taxisok. Nem változik a nehéz csomagok után fizetendő 10 schillinges pótdíj és a taxisok rádióján keresztül feladott rendelések ugyancsak 10 schillinges díja sem. A 248 schillingre emelt várakozási díj azt jelenti, hogy taxaméter az eddigi 40 másodperc helyett 29 másodpercenként ugrik 2 schillinget a Bécs útjain közlekedő 4340 bérautóban. +++
1990. december 5., szerda 21:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|