|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Teremcross a Hungária Biztosító Kupáért
|
1990. december 5. szerda (MTI) - Már nem számít újdonságnak, hogy december első vagy második hétvégéjén a motorosok veszik birtokukba a Budapest Sportcsarnok küzdőterét: 1986 óta ugyanis nincs olyan év, hogy valamikor a Mikulás-nap tájékán ne bonyolítanának le nemzetközi teremcross viadalt. Nem lesz ez másképp az idén sem, ezen a hétvégén - szombaton és vasárnap - sorrendben immár hetedszer bőgnek majd fel a motorok, mivel az első két esztendőben nemcsak télen, hanem tavasszal is rendeztek tető alatti versenyt a szabadtéri motocrossozóknak. Mindezt Kökényesi György főrendező, a szakág szövetségi kapitánya jelentette be a Kalocsai Pincecsárdában megtartott szerdai sajtótájékoztatón.
A kapitány elmondta, hogy 12 országból várnak versenyzőket, mintegy 80-90 motoros érkezik a kétnapos viadalra. Az indulóknak szombaton kora délután selejtezőn kell rajthoz állniuk, s csak a legjobb 36 jogosult részt venni a szombati (17 ó) és a vasárnapi (15 ó) főversenyen, amelyet külön-külön értékelnek, s díjaznak. A két nap eredményeit azonban összesítik, a győztes elnyeri a Hungária Biztosító Rt. által felajánlott kupát.
Kökényesi György arra is kitért, hogy a magyar színek képviselői közül az idei szabadtéri bajnok Balogi Zoltántól várja a legjobb szereplést: neki mindenképpen illő volna a döntőbe verekednie magát, s ha kijön a lépés, akár nyerhet is. (Egyszer, 1987 márciusában már sikerült ezt a bravúrt véghez vinnie.) A másik hazai kiválóság, Kamrás Károly ezúttal nem lesz ott a mezőnyben, mert a napokban ázsiai turnéra utazott, s december 8. és 16. között Thaiföldön és Malajziában szerepel nemzetközi meghívásos stadion- és motocross versenyeken. Távollétében a magyarok közül még Nagy Ferenc, Soóky Zsolt és Lechky Zsolt bízhat leginkább abban, hogy döntőbe, vagyis a legjobb tíz közé kerül.
Mindkét versenynap délelőttjén is crossozók népesítik be a sportcsarnok küzdőterét, osztrák, német és svájci amatőr motorosok a Honda-Stegmüller Kupáért szállnak harcba. A délelőtti küzdelmeket 100, a délutániakat pedig 190 forintos belépővel lehet megtekinteni, utóbbira a diákok kedvezményes, 100 forintos jegyet válthatnak. A szervezők bejelentették, hogy a tombolán értékes nyereményeket sorsolnak ki, a fődíj egy 300 ezer forintot érő háromkerekű motorkerékpár lesz.+++
1990. december 5., szerda 14:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|