|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar politikai körkép
|
-----------------------
Washingten, 1990. szeptember 3. (Amerika hangja, Esti híradó) - Szénási Sándor budapesti jelentésében arról számol be, hogy Magyarországon mennyire várja már mindenki a rendszerváltás befejezését, de arról, hogy ez pontosan mit jelent, igencsak különbözőek az elképzelések:
Az MDF tartani, illetve növelni akarja előnyét, és ebben számít a koalíciós partnerekre. Abban legalábbis, hogy a három párt vetélkedéséből ne egy negyedik - tehát mondjuk egy ellenzéki párt - kerüljön ki győztesen, ahogyan ezt Antall József pártelnök, az MDF kampánynyitó nagygyűlésén hangoztatta. De érdekes módon hozzátette azt is, hogy ha a helybeliek ezt szükségesnek tartják, alkalmi megállapodásokat lehet kötni a régi MSZMP-hátterű csoportokkal is, sőt - mondta - nyugodtan válasszanak ki jelölteket a koalcíó határán túlról is.
Lezsák Sándor, az MDF alelnöke azonban úgy látszik, kevésbé engedékeny, de arról szólnak, hogy a régi embereket ki kell söpörni. Ezt az álláspontot, amelyet egyébként több lapban is bíráltak már, leegyszerűsített antikommunizmusa miatt az ellenzék közvetett módon maga is vitatja.
Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője szerint eljöhet az idő, amikor a volt vagy a jelenlegi kommunisták védelmére kell kelni egy boszorkányüldözés légkörében. A demokráciában mindenkinek helye van - mondta. A harc a rendszerváltás érdekében azért indult meg, hogy egyik állapolgár se lehessen egyenlőbb a többinél, de nem azért, hogy most újra megsemmisítsünk csoportokat vagy nézeteket, pusztán azért, mert ezek mások.
Ez a kijelentés azért is kap a szokásosnál nagyobb figyelmet, mert a kormány - pontosabban az MDF - most, nem véletlenül a választások előtt, valamiféle igazságtételi csomaggal kísérletezik. A tervet Iustitia Tervnek nevezik, és lényege, hogy pártatlan, elismert tekintélyű emberek mérjék fel, hol és milyen kiváltságok várnak megszüntetésre, kinek van a megérdemeltnél nagyobb nyugdíja, vagy éppen nagyobb villája. (folyt.)
1990. szeptember 3., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|