|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
- Boross Péter nyilatkozata új feladatairól - 2. folyt.
|
- Az elkerülhetetlen átszervezések utáni szervezett intézkedések után több alkalommal és a szolgálatok vezető körei előtt is kijelentettem, hogy aki szolgálni kívánja azt a Magyarországot, amely szuverén, amelyben a nemzeti érdekek az elsődlegesek és amely demokratikus, annak a szolgálatára szükség van. Teljesen más kérdés, hogy vannak bizonyos beosztások és munkahelyek, ahol kompromittált emberek, vagy éppen bűnöket elkövető emberek nem teljesíthetnek szolgálatot, de szerencsére ezek nagyrészt eltávoztak az ön által is említett automatikus szelekció folytán. Én nagyon tehetséges, jórészt fiatalembereket ismertem meg, akikben erős ambíciók élnek, hogy szolgálják a hazát úgy, ahogy egy hazát szolgálni kell. Hozzá kell tennem: ellentétben a múlttal. +++
1990. július 24., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|