|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
- Boross Péter nyilatkozata új feladatairól - 1. folyt.
|
- Tehát ön, Boross úr, a Nemzetbiztonság és az Információs hivatal munkáját fogja koordinálni, illetve ennek a felügyeletével van megbízva. Tegnap kaptuk a hírt, hogy a csehszlovák titkosszolgálat egyezményt kötött az angol titkosszolgálattal arról, hogy információikat kicserélik, tehát egyfajta együttműködés jön létre egy keleti és egy nyugati ország között. Van-e remény vagy lehetőség arra, hogy hasonló egyezményt köt Magyarország is más nyugati országokkal?
- Van remény, sőt én biztos vagyok benne, hisz a kapcsolatok egyre erősebbek, egyre szélesebb körben alakulnak ki, és megteremtődnek rövidesen a feltételei annak, hogy ilyen formális kötelmeket is tartalmazó kapcsolatba lépjünk. Hozzá kell tennem, hogy nem feltétlenül csak nyugati országokra korlátozódna ez a kapcsolat, rengeteg olyan közös érdek van keleti országokkal - gondolok itt a terrorelhárításra például -, amelyben ott is kapcsolatokat kell keresni, ma jelentősen aláhúzván, hogy egyenrangú és egyértelműen a magyar nemzeti érdekeket érvényesítő kapcsolatra gondolok.
- Boross úr, a rendszerváltást a legjobban talán éppen a kémelhárítási szervezetek, az információszolgálat szervezete szenvedte meg. Beszéltek arról, hogy sokan elhagyták ezt a szakmát, vagy ezt a pályát, a többiek pedig meglehetősen megrendült önbizalommal folytatják munkájukat. Hogyan tudja, hogyan lesz képes arra, hogy visszaszerezze ennek a szakmának vagy ennek a foglalkozásnak a presztízsét, megerősítve ezeknek az embereknek az önbizalmát, hitét? (folyt.)
1990. július 24., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|