|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
- A Román Rádió magyar nyelvű adása - 6.folyt.
|
Bízunk benne, hogy a román nép, az ország új vezetősége megérti és támogatja jogos igényeinket arra nézve, hogy visszanyerjük ősi iskoláinkat, újrateremthessük, megerősíthessük kulturális intézményeinket, és - a román néppel egyenlő tényezőként - testvériségben munkálkodhassunk az ország gazdasági, társadalmi és politikai életének talpraállításáért. Tisztelettel hajlunk meg és hódolunk azoknak a temesvári, bukaresti, brassói, aradi, kolozsvári magyar honfitársainknak, - elsősorban a fiataloknak - az emléke előtt, akik életüket adták szabadságukért. Az ő véráldozatuk nem volt hiábavaló: erősítse tiszta testvériségünket amibe soha hazug és hamis hangot ezután nem engedünk be. Felhívással fordulunk minden város, falu, munkahely, iskola, intézmény közösségéhez, hogy jelöljék ki az őket becsületesen képviselő munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, fiatalokat, hogy együtt, demokratikus alapon teremthessük meg, hozhassuk létre a romániai magyarság új, demokratikus megválasztott testületét. Legyünk egységesek, legyünk hűek hazánkhoz, és bízzunk nemzeti történelmünk, kulturánk új, és hagyományos értékeiben, Higgyünk abban, hogy közösen új távlatot nyithatunk annyi megpróbáltatáson átment nemzeti közösségünknek. Fogjunk össze, legyünk fegyelmezettek, méltók a most megvirradó új demokratikus életünkhöz. Győzni fogunk Aláirás: Domokos Géza, a Bukaresti Magyar Demokrata Tanács elnöke. Kedves hallgatóink Mondom: rögtönzött, direkt adást hallanak, félórás magyar adást a Román Rádió központi stúdióból sugárzott magyar nyelvű műsort. Nem lesz időnk fél négyig újra adni az imént elhangzott kiáltvány szövegét - ahelyett megpróbálok néhány hírt, vagy hír-értékű dolgot elmondani. Úgy halljuk kollégáinktól, a korábbi megszüntett vidéki rádióstúdiók sorra-rendre megkezdik működésüket. Működik craiovai, a kolozsvári, és talán már a temesvári helyi stúdiónk, helyi adása is. Úgy tudom, hogy ha még nincs is megszervezve és szervezett keretek közé illesztve, de már magyar nyelvű szövegek, magyar nyelvű műsor is így elhangzott a kolozsvári helyi adóban. Talán Xantus Gábor kollégánk erről többet tudna mondani, ha most itt lehetne.
1989. december 23., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|