|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Az országos munkástanácskozás szerint: lépni kell a
vunkanélküliség ellen (2. rész)
|
A tanácskozáson felszólaló Torgyán József országgyűlési képviselő azzal kezdte mondandóját, hogy a rendszerváltás eddig csupán elméleti szinten érzékelhető. A munkásság helyzetében - véleménye szerint - drámai fordulat következik be: ezrek ,,perspektívája,, lesz az, hogy az utcára kerülnek. Ennek megakadályozására egyetlen lehetőség a munkásság szervezése, a munkástanácsok fellépése.
Dénes János országgyűlési képviselő a munkástanácsok mozgalmáról szólva kiemelte: a történelemben mindig a gazdasági és társadalmi ellehetetlenülés hozta létre a munkások tanácsait. Pillanatnyilag, mint mondta, a munkástanácsok elhibázott változatai működnek. A testületek akkor találják meg helyüket, ha képesek lesznek elősegíteni, hogy a munkahelyeken dolgozók választhassák meg vezetőiket. (MTI)
1990. május 26., szombat 15:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|