|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Sütő András állapota
|
Boston, 1990. április 4. szerda (MTI) - Sütő András bal
szeme nagy mértékben sérült, és csak 20 százalékos esély van arra,
hogy ezzel a szemével látni fog. Ezt a tájékoztatást kapta szerdán
az MTI Bostonból, a Honvédelmi Minisztérium sajtó-főosztályának
közvetítésével. A jelentés teljes szövege a következő:
,,Dr. Tatsuo Hirose 1990. április 3-án műtétet hajtott végre Sütő Andráson.
Megállapította, hogy a bal szem nagy mértékben sérült. A műtét során a retina visszahelyezése megtörtént, de a gyógyulás esélye mindaddig ismeretlen, amíg a szem nem heged be a műtéti beavatkozás után. Remény van arra, hogy a szem kigyógyul a sérülésből, és megmenthető.
Annak az esélye, hogy a retina a helyén marad, és bizonyos mértékig helyreáll a látás, mindössze 20 százalék.
Mintegy egy hét múlva többet lehet majd tudni.
Szerdán Sütő András ébren volt, nyugodtan viselkedett és evett.,, +++
1990. április 4., szerda 19:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|