|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Sütő Andrással - 1. folyt.
|
Hogy bennünket, akik semmilyen módon nem szerepeltünk, semmit nem terveztünk ellenük, miért támadtak meg a székházban? E pillanatban nem tudom még megítélni, csak a dolog lényegét mondom, hogy ami végül is kikerekedett belőle, tehát a tömeggyilkosság kísérlete, ez valójában folytatása volt az előző napok hasonló jelenségeinek.
Szinte irracionális a jelenség ugye, amely előző héten azzal kezdődött, hogy egy magyar szó láttán, amely így szólt: gyógyszertár. A megfelelő román szó mellett párhuzamosan, egy magyar szó láttán titkos futárok vágtattak százfelé és csődítettek egybe ugyancsak 2-3 ezer főnyi tömeget, amely mintha iszonyatos fizikai fájdalom kínozná, az égre vonítva és ordítva, majd kést rántva és békés járókelők ellen törve adta jelét annak, hogy ez az egy szó mennyire borzasztó módon kínozza.
Riportereket vertek meg, törték össze milliós értékű készüléküket és valaki ott a tömegben ennek a tévécsapatnak a nyomait kutatta, mert mindenféle rémhír járta, hogy talán agyon is verték volna már őket. Alig menekültem meg, ugyanis némelyek felismertek és már kezdték rám vetni magukat. Magyar munkások aztán gyorsan elvonszoltak és kocsiba ülve elhajtottam a helyszínről.
A következő napokan hasonló ilyen megnyilatkozások sorozatai zajlottak le. Én a hétfőinek lettem áldozata. Ugyanis a legvéresebb pogrom az valójában kedden zajlott, amikor ugye rengetegen sebesültek és haltak meg. Amikor ugyanazok a vidékről titkos kezek által irányított román tömegek a legszörnyűségesebb szúró szerszámokkal felszerelten járták a várost és provokálták ki végül is az összecsapást a román és magyar tömegek között. (folyt.)
1990. március 29., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|