|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéni választókerületek jelöltjeire leadott szavazatok
előzetes eredményei (80. rész)
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 9. sz. választókerület: ----------------------------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 41.570 Szavazók száma: 23.339 (56.14 százalék). Érvényes szavazatok száma: 22.814 (97.75 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Móré László (MDF) 4.903 21.49 2. Torgyán József (FKgP) 4.181 18.32 3. Dömötör István (SZDSZ) 3.269 14.32 4. Varga Károly (MSZP) 2.288 10.02 5. Kicsák Gábor (Fidesz) 1.427 6.25 6. Ráti József (KDNP) 1.413 6.19 7. Fábián Imre (MSZMP) 1.156 5.06 8. Szántó Miklós (VP) 1.085 4.75 9. Takács Lajos (ASZ) 982 4.30 10. Czine Mihály (MNP) 759 3.32 11. Szakács István (F) 714 3.12 12. Vékony Miklós (HVK) 637 2.79
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 10. sz. választókerület: ------------------------------------------------------ A szavazásra jogosultak száma: 36.849. Szavazók száma: 22.682 (61.55 százalék). Érvényes szavazatok száma: 22.128 (97.55 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Vargáné Piros Ildikó (ASZ) 3.890 17.57 2. Kávássy Sándor (FKgP) 3.162 14.28 3. Siket Zsigmond (Fidesz/SZDSZ) 2.771 12.52 4. Tóth László (MDF) 2.622 11.84 5. László Béla (MSZP) 2.434 10.99 6. Nóta József (F) 2.290 10.34 7. Pacza Mihály (MSZMP) 1.388 6.27 8. Balogh Gábor (KDNP) 1.327 5.99 9. Varga Károly (VP) 1.158 5.23 10. Kónya József (HVK) 1.086 4.90
(folyt. köv.)
1990. március 28., szerda 01:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|