|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Több tízezren a Hősök terei demonstráción
|
1990. március 20., kedd - Az MDF felhívásához csatlakozva több párt szervezésében demonstrációt tartottak kedden a Hősök terén. A téren több tízezren gyűltek össze, hogy kifejezzék szolidaritásukat az erdélyi magyarokkal, és tiltakozzanak a romániai, marosvásárhelyi véres események ellen. A Himnusz elhangzása után Sinkovits Imre olvasta fel Sütő András március 17-én írt levelét, melyben a román kormányzattól követeli, hogy azonnal lépjen közbe a magyarságot ért atrocitások megszüntetése érdekében.
Kányádi Sándor romániai magyar költő élesen elhatárolta magát a Marosvásárhelyen történtektől. Hangsúlyozta, hogy a fasiszta csoportosulások nem dúlhatják fel a forradalom eddig elért eredményeit. Románia nevében bocsánatot kért a történtekért, és kérte az egybegyűlt tömeget, ne vonuljanak a román nagykövetség elé, mert az nem használna az ügynek.
Göncz Árpád a Magyar Írók Szövetsége nevében szólt az egybegyűltekhez. Mint mondotta: a Magyar Írók Szövetségének választmánya mélységes megdöbbenéssel értesült a történtekről. Leszögezte: a kulturális autonómiát a magyarságtól senki meg nem tagadhatja. Felelőssé tette a helyi hatóságokat, amiért tétlenül szemlélték, hogy a magyarok elleni gyűlölet idáig fajult.
A tüntetésen felszólalt Csurka István, Tamás Gáspár Miklós, Keresztes Sándor, Sebestyén László, Németh Zsolt, Prepeliczay István, Csepella Imre és Kónya Imre. (MTI)
1990. március 20., kedd 19:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|