|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum választási nagygyűlése Nyíregyházán
|
1990. március 6., kedd - A Magyar Demokrata Fórum tavaszi
nagytakarítást hirdet - jelentette ki Lezsák Sándor, az MDF
alelnöke, aki Bethlen István választási szakértővel és Csurka István
elnökségi taggal együtt választási nagygyűlés szónoka volt kedden
Nyíregyházán.
A több mint 600 érdeklődő előtt Lezsák Sándor hangsúlyozta: a rendteremtés nem lesz boszorkányüldözés. A bűntettet elkövetőket állítják majd bíróság elé, de nem vésztörvényszékeket akarnak. Önmérsékletet fognak tanúsítani, hiszen ,,a Magyar Demokrata Fórum a nyugodt erő,,. Az alelnök beszédében kiemelte továbbá: a választási kampányra kapott pénz egy részéből valódi díszletet állítanak március 25-ére, 100 ezer facsemete vásárlásával és ültetésével. Végül arról beszélt, hogy már készülődnek a parlamentit követő helyhatósági választásokra is, keresik a majdani polgármestereket, akik az új Magyarország irányítói lesznek.
Bethlen István, az MDF választási szakértője, aki a párt országos listájának tagja a gazdaságpolitikai elképzeléseket ismertette. Szólt arról, hogy a földet visszaadják azoknak, akik megművelik, s a tulajdonjoggal rendelkezők dönthetik majd el, egyedül akarnak-e termelni, vagy szövetkezve. Hangsúlyozta: a találékony földművelők felkutatják majd azokat a termékeket, amelyeknek biztos piacuk lesz az egyébként mezőgazdasági túltermeléssel küzdő Európában. Az ipar korszerűsítéséről elmondta: a munkásokat a termelésben érdekeltté kívánják tenni a tisztességes munkáért járó tisztességes fizetéssel, résztulajdonok adásával, valamint a döntésekbe való beleszólási joggal, amihez a munkástanácsok megalakítása ad keretet. Végül bírálta az SZDSZ-t azért, mert az adósságállományt a vállalatok részvényesítésére akarja felajánlani a nyugati hitelezőknek. Kijelentette: ez a módszer nem az ország eladását, hanem az elajándékozását jelentené.
Csurka István elnökségi tag előadásában megfogalmazta: az MDF már győzött. Kifejtette: ezt nem választási értelemben mondja, hanem arra, hogy sikerült elérni a szabad választások kiírását, és március 25-én azokra sor is kerül. Úgy értékelte, hogy ez a tény ,,egy világtörténelmi játszma elvesztését jelenti a kommunizmus számára,,. Hangsúlyozta: a helyzet visszafordíthatatlan, s ezért a választóknak semmi okuk a félelemre, bátran élhetnek jogaikkal március 25-én. (MTI)
1990. március 6., kedd 20:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|