|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF választási nagygyűlése (1. rész)
|
1990. február 25., vasárnap - A Magyar Demokrata Fórum az
ország mind a 176 választókerületében állított képviselőjelöltet, s
valamennyi jelöltje több ezer ajánlócédulát kapott - jelentette be
az MDF vasárnap a budapesti Nemzeti Sportcsarnokban tartott
választási nagygyűlésen Lezsák Sándor, a párt ügyvezető alelnöke. Ez
egyúttal azt is jelenti - folytatta -, hogy az MDF-nek mindenütt
lesz területi listája és természetesen országos is. Ezt követően
Antall József, a párt elnöke emelkedett szólásra.
Elöljáróban köszöntötte a nagygyűlés vendégeit, közöttük az Osztrák Néppárt és a nyugatnémet Kereszténydemokrata Párt küldöttségét. Beszédében nagy hangsúlyt kapott a nemzeti egység, melynek - mint mondotta - alapfeltétele a főváros és a vidék harmóniája. A párt céljai közé tartozik, hogy a vidék is felemelkedjen, de semmiképpen sem Budapest rovására.
A párt elnöke szólt arról is, hogy a kelet-közép-európai térségben bekövetkezett fejlődés az elmúlt évtizedekben bebizonyította: a politikai diktatúra nem lehet se az emberiség, se egyetlen ország számára elviselhető életforma. A tömegember helyébe új embertípus, az alkotó, a gondolkodó ember lép, akinek nem felel meg a despotizmus. A változás a történelem szigorú törvényei szerint történik, s bár rövid időre megkísérelhető a folyamat visszafordítása, a térhódítását megakadályozni nem lehet még a Szovjetunióban sem.
A szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatban Antall József leszögezte: sem a politikai, sem a katonai erőviszonyok nem indokolják ittlétüket. Az MDF bízik abban, hogy a szovjet hadsereg alakulatai még ebben az évben, s mielőbb elhagyják Magyarországot. A párt nem táplál ellenséges szándékot, nem sértegeti a szovjet hadsereget, sőt virágot ígér az utolsó katonáknak. (folyt.köv.)
1990. február 25., vasárnap 20:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|