|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós és Paskai László találkozója
|
1990. február 6., kedd - Németh Miklós miniszterelnök kedden
hivatalában fogadta Paskai László bíboros, prímás, esztergomi
érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét. Találkozójukon az
alábbi megállapodást írták alá:
,,A Magyar Köztársaság Minisztertanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Kar - figyelembe véve, hogy az Országgyűlés alkotmányerejű törvényt alkotott a lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról - a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar között Budapesten, 1950. augusztus 30-án létrejött megállapodást a mai nappal felbontja.,, (MTI)
1990. február 6., kedd 12:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Háttér Németh Miklós és Paskai László találkozójához
|
A mai mtib1013 számú, Németh Miklós és Paskai László találkozója című hírünkhöz az alábbi kiegészítést adjuk:
x x x
A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásával megszünt minden olyan állami korlátozás, amely korábban beavatkozást jelenthetett az egyházak életébe - mondta Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes, a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetője az aláírást követően az MTI munkatársának. Hozzátette: érvényben maradtak azonban még a kormány és az egyházak között 1948-ban és 1950-ben megkötött egyezmények, amelyek többek között olyan korlátozó elemeket tartalmaztak, mint a szerzetes rendek, valamint a katolikus egyházi iskolák számának meghatározása. Az Országgyűlés a Minisztertanácsra bizta e szerződések felülvizsgálatát. Ennek eredményeként először a Római Katolikus Püspöki Karral kötött megállapodást helyezték hatályon kívül. (MTI)
1990. február 6., kedd 16:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|