|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (1. rész)
(OS)
|
1990. január 4., csütörtök - A német Szabaddemokrata Párt meghívására Haraszti Miklós, a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivője és Szent-Iványi István, a párt külügyi bizottsága vezetője NSZK-beli látogatásra utazott. Az elkövetkező napokban tárgyalnak Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel, Helmut Haussmann gazdasági miniszterrel és Otto Lambsdorff pártelnökkel.
x x x
Az MSZMP ügyvezető titkársága közli, hogy a kormánnyal történt megbeszélések eredményeképpen a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a közeli napoktól kezdődően a főváros IX. kerületének Köztelek utca 8-as számú épületében (a korábbi kerületi pártszékházban) folytatja tevékenységét. Az ügyvezető titkárság ismételten kérte a kormánytól, hogy a megyei és a budapesti kerületi pártszervezetek működéséhez is a törvényeknek megfelelően biztosítsák a szükséges feltételeket.
x x x
Ezúton tájékoztatjuk a különböző pártokat és szerveket, hogy a Fidesz sajtóiroda megkezdte működését a Budapest V., kerület Molnár u. 16. szám alatt. Telefon: 118-0522. Telefax: 137-2101. Az iroda hétköznap reggel 7 és 17 óra között kereshető bármilyen sajtó illetve PR-tevékenység kapcsán.
x x x
Újabb taggal bővült a Politikai Pártok Centrumszövetsége. A nyilatkozatot, melyben a résztvevők kijelentik szándékukat, hogy a választásokig taktikai és stratégiai lépéseiket egyeztetik, egymás pártépítését, választási felkészülését nem gátolják - csütörtökön délután a Magyar Néppárt képviselője is aláírta.
A hat tagra bővült szövetség ülésén, melyen részt vett gróf Bethlen István is, a résztvevők elítélték azokat a szervezeteket, amelyek a tragikus romániai eseményeket önnön reklámozásukra igyekeztek kihasználni. A Centrumszövetség tagjai megállapodtak abban is, hogy a rádió és a televízió által biztosított adásidőket közösen használják ki, közös plakátokat készítenek, és a választásokig képviselőik állandó kapcsolatot tartanak.
(folyt.köv.)
1990. január 4., csütörtök 19:25
|
Vissza »
|
|
Közlemények, előrejelzések (2. rész)
(OS)
|
A Fidesz Budapest VI. kerületi szervezete köszönetet mond mindazoknak, akik december 22-én a Kodály Köröndön szervezett romániai gyűjtéshez hozzájárultak, vagy a szállításban segítettek. A befolyt 25 ezer forintot gyógyszer, bébi tápszer, tej, élelmiszer, takaró vásárlására fordítottuk, amit az összegyűlt egyéb adományokkal együtt eljuttattunk a rászorulóknak.
x x x
A Fekete Doboz független video folyóirat és a Balázs Béla Stúdió fotókiállítást és videobemutatót rendez a közelmúltban Romániában történtekről. Felhívják mindazokat - profikat és amatőrőket -, akik fotó, illetve videofelvételeket készítettek a romániai forradalom napjaiban és részt kívánnak venni egy kollektív vándorkiállításon, jelentkezzenek az alábbi telefonszámon: 1761-333/150. Jelentkezési határidő: 1990. január 12. A befolyt összegeket a rendezők a Romániában árván maradt gyermekek támogatására ajánlják fel. (OS)
1990. január 4., csütörtök 19:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|