|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Gyermekkarácsony a Parlamentben
|
1989. december 26., kedd - Vidám hangulatú gyermekkarácsony színhelye volt kedden is a Parlament. Az Országgyűlés és a Minisztertanács meghívására több ezer gyermek látogatott ide az ország minden részéből. A rögtönzött ,,gyermekparlament,, tagjainak kérdéseire délelőtt Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke és Géczi István, az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának elnöke válaszolt.
Délután Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke köszöntötte a gyermekeket, és válaszolt kérdéseikre. Szólt a magyar Parlament és az ország népe, a magyar ifjúság előtt álló legfontosabb feladatokról. Hangsúlyozta: szükséges az összefogás, hogy jövőre is boldog karácsony köszönthessen ránk. Az ország karácsonyfája alatt kiváló gyermekegyüttesek, neves előadóművészek gazdag programmal szórakoztatták a gyermekeket. A résztvevők egyperces csenddel adóztak a romániai áldozatok emlékének. (MTI)
1989. december 26., kedd 18:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|