|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Új Skoda szaküzlet Budapesten
|
1989. december 20., szerda - Új Skoda szaküzletet nyitott Budapesten a Ráday utca 31. szám alatt az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat, amely a jövő évtől Autoker Kiskereskedelmi Kft-ként működik. Járvás András, az Autóker kiskereskedelmi üzletág igazgatója a megnyitón elmondta, hogy az új szaküzlet a Skoda típuscsalád teljes alkatrész-választékát kínálja, természetesen a gyári szállításoktól függően. Az Autóker Ráday utcai vásárlóudvarában januárban nyitják meg a csapágy szaküzletet, amelyet a Debreceni Gördülőcsapágy Művekkel közösen üzemeltetnek majd, valamint a Volga-UAZ szaküzletet. Az új Skoda üzlet vezetője, közölte, hogy a bolt 15 millió forintos készlettel indul, s jelenleg minden, másutt hiánycikknek számító alkatrész kapható. (MTI)
1989. december 20., szerda 13:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|