|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Temesvár - NSZK-visszhang
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. december 18. hétfő (MTI-tud.) - A nyugatnémet rádióállomások a reggeli óráktól kezdve - magyar, osztrák és jugoszláv forrásokra hivatkozva - részletesen beszámoltak a Nicolae Ceausescu román párt- és állami vezető önkényuralmi elnyomó rendszere ellen kirobbant temesvári tüntetésekről, a katonaság embertelen közbelépéséről, a román határintézkedésekről.
A Deutschlandfunk rádióállomás hétfő déli híreiben a vezető politikai események sorában ismertette a tüntetés okait. Megállapította, hogy a tiltakozások eredetileg arra irányultak, hogy megakadályozzák a romániai emberi jogokért küzdő magyar református lelkész, Tőkés László elhurcolását. Tőkés küzdelméről hétfőn írást közöl a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap. A Die Welt, szintén hétfőn, részletes helyszíni tudósításában - Tőkés László fényképét is közölve - leírja a polgárjogi küzdelem új szakaszát, amelynek során a román ortodox egyház hívei és a magyar nemzeti kisebbséghez tartozók szombaton már közös erővel megakadályozták a magyar református pap deportálását. Az újság ezt az összefogást jelentős tényezőnek tartja a Ceausescu-rezsim elleni harc szempontjából. A Deutschlandfunk hétfő déli híradójában külön jelentést közvetített budapesti tudósítójától, aki összefoglalta legújabb értesüléseit a temesvári, az aradi és a kolozsvári megmozdulásokról, és éppen az adás közben ismertette azt az eddig még meg nem erősített hírt, hogy Tőkés Lászlót a román titkosrendőrség feleségével együtt ismeretlen helyre hurcolta. A rádióban a tudósító hangsúlyozta, hogy a megmozdulások már pénteken kezdődtek diákok és munkások részvételével, és azokban főként románok vettek részt.+++
1989. december 18., hétfő 13:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|