|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Néppárt Bács-Kiskun megyei szervezetének tiltakozása (OS)
|
1989. november 22., szerda - A Magyar Néppárt Bács-Kiskun megyei szervezete felháborodással tiltakozik a politikai kulturálatlanság olyan visszataszító megnyilvánulásai ellen, mint amilyen Kecskeméten is történt. Ismeretlen személyek ugyanis részben letépték, részben pedig leragasztották - a négy igen szavazatra felhívó plakátok sokaságával - a Magyar Néppárt ,,egy nem, három igen,, plakátjait. Más módon is elcsúfították, meghamisították a Magyar Néppárt plakátjait, azaz a keretszerűen elhelyezkedő ,,egy nem,, és a Magyar Néppárt aláírás meghagyásával a közbülső részre ráragasztották Pozsgay Imre karikatúráját, királyi koronával és köztársasági főtitkár felirattal. Az ilyenfajta módszereknek a demokratikus politikai kulturához semmi köze nincs, ez ellen minden jóérzésű ember tiltakozik. (OS)
1989. november 22., szerda 20:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|