|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
MSZP elnökségi ülés (2. rész)
|
Tóth András arról számolt be, hogy az Elnökség ülésén terítékre kerültek az erkölcsi tisztaság kérdései is a pártszervezéssel összefüggésben. A pártba belépett mintegy 40-45 ezer tag joggal elvárja ugyanis, hogy ne kerüljenek a párt soraiba olyanok, akik korábban kompromittálták magukat, visszaéltek hatalmukkal, esetleg gazdasági manipulációkban vettek részt. Mindazonáltal a pártvezetés senkit sem kíván pellengérre állítani, ezért azzal a felhívással fordul a tagsághoz, hogy maguk a helyi szerveződések, alapszervezetek szürjék ki a párt számára kártékony embereket. Az MTI munkatársának érdeklődésére a sajtótájékoztatón elmondták, hogy az elnökségi ülésen nem merültek fel konkrét nevek, esetek az említett visszaélésekkel kapcsolatban. Az Elnökség elvi jelentőségü nyilatkozatot kívánt tenni, amivel elsősorban a pártszerveződés folyamatát kívánták meggyorsítani. Tóth András ugyanakkor közölte, hogy az erkölcsi követelményekkel összefüggő kérdéseket a december 16-án kezdődő országos párttanácskozás elé viszik, így nem kizárt, hogy a visszaéléseket akkor konkrétabb formában is megnevezik. Az Elnökség megerősítette azt a korábbi állásfoglalást, miszerint az MSZP stratégiai szövetség kialakítására törekszik a szakszervezetekkel. Ennek érdekében rendszeres konzultációkat szerveznek. A párt parlamenti csoportját felkérik, hogy vitassa meg a szakszervezetek állásfoglalását a Parlament elé kerülő kérdésekről, s képviselje azokat az Országgyűlésen. A nemzeti vagyon védelme, a vállalati vagyon kiárúsításának megakadályozása érdekében az MSZP Elnöksége a dolgozók részvételét szorgalmazza a tulajdonnal, a tulajdonlással összefüggő ügyek rendezésében. Az Elnökség részt kíván venni az új érdekképviseleti törvény előkészítésében is. Napirendre került a párt háttérintézményeinek, konkréttabban a Politikai Főiskolának és a Társadalomtudományi Intézetnek a sorsa is. Egyetértés született abban, hogy az állampárt leépítése nyomán a Politikai Főiskolát állami kezelésbe kell adni. az iskolát azonban olyan formában kell hasznosítani, hogy az ott felhalmozott szellemi tőke ne vesszen kárba. Ez érvényes a Társadalomtudományi Intézetre is, amelyet ugyancsak állami kezelésbe kívánnak adni. Az Elnökség megvitatta a megyei pártlapok sorsának alakulását is, erről azonban bővebb tájékoztatást a sajtókonferencián nem tudtak adni, mivel még nem zárult le a vita e kérdésben. Szandtner Iván a közelgő népszavazással kapcsolatban fejtette ki az MSZP álláspontját. Elmondta: nem változott a párt értékelése; továbbra is úgy tartják, hogy a népszavazás kierőszakolt, felesleges, a korábbi megállapodások megtorpedózására irányul. (folyt.köv.)
1989. november 15., szerda 19:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|